Megvolt a nagy ütközet. A szombati buli. Ugyanis itt minden szombat este élőzenés mulatságot tartanak. Olyasmi,mint nálunk egy lagzi, vagy egy vidéki bál „piros bicikli” nélkül. (egészen jó zenét játszottak) Viszont ilyenkor a bár egy ostromlott erőd. Már előre készítettek, hogy csak nyugi, kemény lesz, de csináld ahogy tudod, segítünk. Két napja tanulom a szakmát, az angolomon még van mit fejleszteni, szóval kicsit tartottam tőle. Olyan volt, mint egy ütközet. Felvettem a ruhám, végig vonultam a folyosón, aztán jöjjön aminek jönnie kell. Jöttek is, vagy ezeren. Részegebbnél részegebb skótok. Egyszerre hárman ugráltunk a pultban. Elég keskeny szóval kerülgettük egymást össze- vissza. Aztán kialakult valami rend, s ahogy beszűrődött a táncteremből a zene, azt vettem észre, hogy olyan, mintha valami koreográfia szerint mozognák. Húzd le a fejed, hogy csapolhassak egy kis gint, dobj ide egy poharat, húzd be a hasad, mert nyílik a pénztárgép. Pörögtünk,mint az állat, de az egészben volt valami magával ragadó dinamika. Mikor reggel háromkor lefeküdtem, alig tudtam elaludni, pedig akor már benne volt vagy 15 kilométer (kb 12 mérföld) a lábamban.
A vendégek pedig jófejek. S bulizni azt tudnak. Mikor benéztem a tánctérre, egyszerre volt ijesztő és csodálatraméltó, ahogy az idősek buliztak. Persze ilyenkor vannak fiatalabbak is. Átjönnek a közeli falvakból. Életkor kb 30-60 közti.
Volt aki skótszoknyába jött. Ezek tényleg hordják, nem csak falunapkor műsort adni. Egy srác(kb korunkbeli) komplett skót népviseletben érkezett. Elég keménykötésű volt, s meglehetősen részeg. Azt gondoltam vele még lesz bajunk,de teljesen jófej volt. Tökre lespanolt velem. Mindig mondta, hogy Hi body (szevasz haver) és itt a body-t bodinak ejtik, s nagyon kedvesen hangzik.
Egész jól megy már a meló is. Lassan megtanulok minden féle piát. Azért vicces, mikor a vendég rendel valamit, én meg visszakérdezek, hogy az mi?, s elkezdik magyarázni, én meg követem az utasításokat, s már kész is a piájuk. Tegnap igy tanultam meg long wodkat készíteni. Fickó mondta, hogy ezt rakd bele azt rakd bele, s kész is volt. A skótok mindenféle szörpöket öntenek a piához. Sörre lime szörpöt, whiskyre limonádét, szóval sokat tanulok. Egyébként nem lehetnek rosszak. Meló közben nem ihatok, így még nem kóstoltam meg őket, de egyszer végig kóstolom az összesét.
Nagy kérdés volt bennem, mielőtt kijöttem, hogy vajon lehet-e a vendégekkel beszélgetni. S igen lehet. Olyan fickokkal, meg nőkkel futok össze, hogy hihetetlen. Valaki mndenárón el akarta velem hitetni, hoyg magyarországon élnek medvék. Aztán dumáltam a zenekar tagjaival a koncert után. Zenéről, meg Glasgow-ról, mert ők onnan jöttek, majd egy 35 körüli nő megkérdezte a nevem, aztán elmondta a barátainak, így aztán pár percmúlva az én nevemtől volt hangos a bár. Bóóólááázs. Ők így ejtik. Thai csajok elkezdetk obamának hívni. Balázsból a Barackra asszociáltak, így obama lettem. A skótok a vezetéknevemmel játszanak, így lettem Matty. Lassan már mindenre hallgatok.