HTML

Skót kaland

Úgy döntöttem kijövök egy évre Skóciába nyelvet tanulni, pénzt gyűjteni, világot látni. S ha már itt vagyok megosztom az élményeimet, mert abból akad bőven :-)

Friss topikok

Linkblog

Egy kis kiruccanás Thaiföldre

2009.06.07. 20:33 saojcbswaicbvws

Tegnap lespanoltam a thai-okkal. Éjfél után jövök haza melóból, megyek be a staff building-be, s hallom, hogy az egyik szobában dumálnak. Csatlakoztam hozzájuk. Gyertyafényben borozgatva beszélgetett egy magyar meg egy thai csajszi. Leültem hozzájuk dumálni. Meg tudtam egy két dolgot a thaiokról. Azért nekünk nagy áldás az unio. Ők mit összeszívnak, mire kijönnek dolgozni. Elég drága is nekik, ezért többnyire a gazdagabb család sarjai dolgoznak itt.

Kiderült az is, hogy kígyót tartanak otthon, hogy elűzzék a gonosz szellemeket, meg a halottaiknak kis házikókat készítenek a kertbe, s néha raknak ki nekik enni-innivalót, azt, amit az adott családtag szeretett, pl: whisky-t, szivart, ilyesmit. És nagyon furán írnak. 46 betüjűk van.

Aztán áthívtak egy másik szobába, ahol már nagyban főztek. Körben ültek a földön, valami fura áramos fazékban rotyogott a víz, s apró marhahús darabkákat dobáltak bele, majd eszetlenül csípős szószba tették. Megkínáltak engem is, és egyből rávetettem magam a húsra. Nem sokat kapunk itt abból.

Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy egyedül maradtam a thaI-ok között, s automatikusan átváltottak angolról thaira. Ültem ott köztük a földön kajájukat falatozva, s hallgattam a nagyon vicces nyelvüket. Úgy éreztem magam, mint a travel chanel műsorvezetője.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://skotkaland.blog.hu/api/trackback/id/tr971169980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása