Josh az angol srác egész sokat van a szobánkban. Egész jól lespanolt a szobatársammal Alfie-val, meg a barátnőjével Pennel és velem is. Érdekes kiejtése van, s látszik rajta , hogy már kezd tele leni a töke azzal, hogy mindent 2-szer kell elmondania, hogy megértsük. Amúgy jó, hgy itt van tanuljuk tőle az angol szlenget. Viszont Alfie-nak a szobatársamnak az a kényszerképzete támadt, hogy Josh fűzi a barátnőjét, és ezen berágva vette egy üveg whyskit és egyedül megitta. Teljesen kiakadt. Még kést is kellet kivennünk a kezéből, aztán kidőlt, majd éjszaka arra ébredtem, hogy lesett az ágyról. Próbáltam felkelteni, de nem volt magánál, így valahogy nagy nehezen visszaraktam az ágyába, aztán 10 perc múlva újra leesett. Kétszer visszaraktam, aztán harmadszor hagytam, hogy a földön aludjon, ha ott jó neki. Reggel én korán mentem dolgozni, ő is felébredt. Még mindig részeg volt, és teljesen zavaros. Míg dolgoztam ő szétverte a szobát. Tényleg mint a filmekben. Földhöz vágta a TV-t eltört pár tányért meg poharat, de mire visszaértem már kivolt takarítva a szóba, mert amúgy nagyon szereti a rendet, és a változatosság kedvéért jóízűen a földön aludt. Szerencsére semmimnek sem esett baja. Laptop, telkó minden megúszta a pusztítást. Aztán kijózanodott és minden rendben volt utána. Vicces fickó. Szétveri a szobát, majd rögtön utána összetakarítja.
Pár napra rá Karaoke bulit tartottak a faluban. Havonta egyszer rendezik meg, és ez az egyetlen szórakozási lehetőség. Míg a bárban dolgoztam sosem tudtam menni, mert épp akkor szolgáltam ki a részeg skótokat, míg mindenki más bulizott. Most viszont az étteremben vagyok ahol hamarabb végzek, így eljött az én időm. Mindenkit izzítottam, hogy végre tudok menni, szal jöjjenek ők is. Valahogy azonban mindenki bepunnyadt, így csak maroknyian vágtunk neki az éjszakának. Kb másfélkilóméterre van a party hely a hoteltől, és egy tök sötét erdei úton kell menni. Végig énekeltük magyar mulatós nótákkal. Aztánmikor megérkeztünk, és végre láttunk valamit, lecsekkoltuk a cipőnket, hogy nem léptünk-e bele lószarba, mert az van bőven azon az úton. Na így sem mentem még buliba, hogy a szórakozóhely előtt vakarom le a trágyát a cipőmről. Skót falusi hangulatJ
Aztán bementünk. Kicsi a hely és tele is volt emberekkel. Mivel én először voltam bent Peter a szlovák srác körbevezetett. Hihetetlen fickó. Folyamatosan nevetek rajta. Alig beszél angolul, de hihetetlen mimikája van. S valahogy megérteti magát. Josh azt mondta rá, hogy moron, ami féleszű, idiótát jelent. S meg tudom érteni, mert tényleg nem egy nyelvi zseni, de én bírom. Folyamatosan vigyorog.
Na aztán irány a bárpult. Snassz módon sört akartak kérni. Én viszont megragadtam az alkalmat, hoyg bárban vagyok,de most vendégként, és gyorsan kipróbáltam egy két piát, amit már csináltam jópárszor, de sohasem kóstoltam. Utána mindenki hozzám jött tanácsot kérni, hogy mit kérjenek. Long wodka aratta a legnagyobb sikert. Wodka Lime szörp, limonádé és egy spéci keserű fűszer. Kellemesen üdítő.
Aztán táncra perdültünk. Valaki mindig énekelt, mi meg táncoltunk. Aztán volt egy szám, amikor összekapszkodtunk és egy nagy körben buliztunk. Na az hihetetelen érzés volt. Szólt valami nagyon vidám zene, és ahogy végig néztem a körön, olyan volt mint egy unicef plakát. Lengyel, Japán, Thai, Szlovák, Skót, Magyar összekapszkodva ugrál hihetetlen boldogan. Japán csajszi Yoko, spontán módon mindenkihez odament és megpuszilta, mert ép úgy támadt kedve. Én a thaiokat ölelgettem, mert úgy volt, hogy nem jönnek bulizni, aztán meggondolták magukat, s mivel ez az első bulim így utánnunk jöttek, hogy együtt bulizhassunk. Nagyon jól esett. Aztán a buli a szokásos számmal a skót kedvenccel záródott (I would walk 500 miles), amit mindenki teli torokból énekelt, még mi is mert én már például annyiszor hallottam a bárban, hogy szinte megtanultam a szövegét. Aztán volt még egy ráadás nóta, amit azóta is keresünk, hogy mi lehet. Mert ahogy azt elkezdték a skótok énekelni olyan erő töltötte be a termet, hogy bele lúdbőröztünk. Érdekes egy nemzet ez a skót: idegesítő dudát fújdogálnak, nevetséges szoknyát hordanak, és valami nagyon furcsa kiejtéssel beszélnek. Több százévnyi háborúskodás után elvesztették az önállóságukat és anglia részévé válltak, de van bennük egy „csak azért is” életérzés. Saját pénzt nyomtatnak, ápolják ezerrel a hagyományaikat, és imádják a szülőföldjüket. S ahogy több száz részeg torokból szólt az a dal az egész termet betöltötte valami hihetetlen emelkedettség. Szájtátva álltunk köztük. Lenyűgöző volt. Aztán a szám közepén volt egy tapsolós rész. Egy bizonyos ütemet kezdtek tapsolni. Mi is csatlakoztunk. És ahogy mosolyogva együtt tapsoltunk velük, ebben a feszült ritmusban, olyan erő volt, hogy azt éreztem, hogy ha kéne, most le tudnánk rohanni Angliát.
Hazafelé már a thaiokkal mentem, és minden féle hülyeségről dumáltunk. A buliba két jó csajt láttam, mindkettőről kiderült, hogy magyar. Erről ennyit.
Szabadnapban most nem dúskálunk. Fura beosztás van mostanában, csak félnapokat kapok,ami pihenésre jó, d e kirándulásra nem elég. Viszont két hete nem voltam sehol, és hiányzik, így a félnapomon neki vágtam, s legalább a szomszéd faluig eljutottam. Van egy spéci skót marha, aminek hosszú szőre van. Úgy hívják, hogy Hammish. NA ebből a bikából van egy „bemutató” darab ebben a faluban. Hát gondoltam jobb híjján elmegyek szőrös marhát nézni. Kószáltam a faluban, nézelődtem, aztán bementem egy boltba kaját venni, és a pénztárnál a fickó szóba elegyedett velem. Kicsit dumáltunk, hogy mit is csinálok itt Skóciában, honnan jöttem, egész barátságos volt. Aztán gondoltam gyűjtök egy kis infót, és rákérdeztem erre szőrős bikára. Kb elmutogatta merre találom, meg mesélt róla egy s mást, mert anno ott dolgozott, ahol a bika van. Egész kedves volt. Aztán jött a váratlan kérdés: Van barátnőd itt Skóciában? Á nincs feleltem. Otthon hagytad- kérdezte. JA otthon csak előtte szakítottunk. Ha akarod megmutatom, hol a bika. Elintézem azt is hogy felülhess rá. Na itt futott végig az agyamon a gondolat, hogy Balázs vigyázz a seggedre. Hebegve habogva visszautasítottam a kedves ajánlatot. Aztán húzás.
Kicsit sétálgattam még, viszont a bikát nem találtam, s már annyira nem is érdekelt. Szal haza mentem. A buszos ismerősként üdvözölt. Jól esett. Na ezt a falut is láttuk. Nem volt nagy szám, de legalább kimozdultam.
Viszont fejlemény, hogy pénteken mégis kapok szabadnapot. irány Edinburgh. Csak legyen jó idő, mert mostanság nagyon kapjuk. Folyamatosan esik. Majd meglátjuk mi lesz.